VÁLLALD FEL ÖNMAGAD ÉS ÉLJ TUDATOS ÉLETET – VÁLLALKOZÓKÉNT IS!

Az elmúlt hetet Zázrivá csodálatos hegyei között töltöttem egy elvonuláson, amelyet Vicsápi Natália, a NATIMETHOD módszertan megalkotója tartott. 1 hónappal ezelőtt, amikor a mentorom, Kis-P Nóri felvetette, hogy szerinte el kellene mennem, még el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogok 1 hetet úgy eltölteni, hogy nem lesz alkalmam dolgozni – éppen az ÁFA-bevallás előtt. Aztán […]

MOTIVÁCIÓS IDÉZETEK – avagy a kész valóban jobb, mint a tökéletes?

„Maximálisan hiszek benne, hogy a kész jobb, mint a tökéletes.” /Kapitány István/ Akkor is, ha a cég éves beszámolójáról, adóbevallásáról, könyveléséről van szó? Nem szeretem az „örök igazságokat”. Persze én is olvasok motiváló könyveket sikeres emberekről és (néha) használok idézeteket is. De a szóban forgó mondatban nem tudok maximálisan hinni. Nem csak azért, mert nem […]

VAN IDŐ?

A múlt héten néztem egy filmet a saját kis „bekuckózós” időmben. Ebben a filmben a főhős minden egyes napon 1 évet öregszik, és nem érti, mi történik, nincs befolyása a körülötte történő dolgokra. Lassanként elveszít mindent, a felesége elköltözik, a gyermeke úgy nő fel, hogy nem is ismerik egymást, a munkában viszont egyre sikeresebb lesz. […]

„MINDENÁRON ÁT KELL ADNOD A CÉGEDET? HA SZERETED CSINÁLNI, AKKOR NE ADD ÁT!”

(Kulcsár Tibor) Tegnap egy nagyon inspiráló élményben volt részem, meghallgathattam Kulcsár Tibor előadását a Kulcsár Akadémián a cégátadásról. Erről a kérdésről sosem lehet elég korán elkezdeni gondolkodni. Az egyik legértékesebb mondat, amit hazavittem az előadásról, a fenti: „Ha szereted csinálni, nem kell átadnod a cégedet!” Mert csak akkor működik jól egy cégátadás, ha magadban 100%-ban […]

VIVA MAGENTA – 2023 A NŐI VEZETÉS ÉVE LESZ

Így az ünnepekre készülődve minden évben egy kis „számvetést” készítek, hogy miről is szólt ez az év, mit értem el, mire szeretnék fókuszálni a cégben a következő évben. De emellett az is középpontba került most, hogy hogyan tudok elcsendesedni, az energiámat jól irányítani, hogy mindenkinek békés legyen a karácsony a családban. Mert ez a legfontosabb […]

BIZTONSÁGBAN VAGY A VÁLSÁGBAN?

NINCS BIZTONSÁG. Bármelyik pillanatban kihúzhatja az élet a lábunk alól a szőnyeget. Problémák a vállalkozásban, betegség, háború, ezer váratlan dolog történhet. A védőháló és az egyetlen biztos pont a cégedben és az életedben TE MAGAD VAGY. Kizárólag.  Rajtad múlik, hogy hogy vannak a munkavállalóid, a családtagjaid, és mindenki, akivel kapcsolódsz.  A cégben – különösen válsághelyzetben […]

AMIKOR A RÉGI MÁR NEM SZOLGÁL – ENGEDD BE AZ ÚJAT!

KÖNYVELŐVÁLTÁS ZÖKKENŐMENTESEN “Minél sikeresebbek Önök vagy a vállalkozásuk, annál szerényebbnek és szolgálatkészebbnek kell lenniük az ügyféllel szemben. Abban a pillanatban ugyanis, amikor felhagynak azzal, ami feljuttatta önöket a csúcsra, máris kezdenek visszacsúszni a lejtőn.” – Robin Sharma Ma volt egy nagyon sikeres üzleti tárgyalásom. Mitől éreztem annyira sikeresnek? Ügyfelem egy folyamatos növekedésben lévő cég vezetője. […]

ODAFIGYELÉS – az üzleti életben is lehetséges!

Itt az ideje a női energiának. Mit értünk női energián és férfias energián? Itt nem elsősorban a nemek közötti különbségre gondolok, hanem vezetési stílus különbségeire. A női energia kapcsolati energiát, empátiát jelent, ami egyre inkább fontos funkció az üzleti életben – ez az Integrátor, vagy összefogó szerepkör. Dr. Ichak Adizes szerint a sikeres menedzsmentcsapatok összeállításának […]

EMBERI KAPCSOLATOK VAGY TELJES DIGITALIZÁCIÓ? TE MILYEN KÖNYVELŐT VÁLASZTANÁL?

Van egy vállalkozásod, amiért éjjel-nappal dolgozol. Ez adja a saját, a családod, és az alkalmazottaid megélhetését. Te kire bíznád? Egy gépi hangra az ügyfélszolgálaton, vagy pedig egy hús-vér emberre, aki empatikusan meghallgatja a problémáidat, és megvan hozzá a tudása és tapasztalata is, hogy együtt megoldjátok? Partneri együttműködés vagy automatizmus? Te melyiket választanád? “A könyvelő szakma […]

CHECK OUT –  avagy könyvelő a világ (másik) végén II.

“Nincsenek problémáid?Akkor halott vagy!” /Dr. Ichak Adizes/ Cyprus, Ayia Napa, 2022. augusztus Homokos tengerpart, pezsgő éjszakai élet, pihenés.  Vasárnap este azonban, amíg a barátnőm olvas, néhány adóbevallást még átnézek, kiadok pár feladatot. Volt olyan nyaralásom, ahol komplett negyedéves ÁFA időszakot “vezényeltem le” Afrikából. Kicsit lassú volt az internet kapcsolat, de ezen kívül probléma nélkül ment […]