„Valójában az a bátor ember, aki ellenáll a félelemnek, aki legyőzi a félelmét – nem pedig az, akiből hiányzik a félelem.” (Mark Twain)
Sosem hezitáltam nagy döntések előtt. Megfontoltam, átgondoltam minden körülményt – és döntöttem. Megcsináltam. Haladtam. Néha megérzésből, intuitív módon hoztam meg egyik napról a másikra sorsfordító döntéseket, mert van egy belső iránytűm, amely mindig tudja, mi a helyes út még akkor is, ha ez egy teljesen járatlan, akár társadalmilag, a „közösség” által meg nem értett, vagy el nem fogadott ösvényt jelent is.
Sokszor kiugrottam a semmibe – mindent feltettem egy lapra, mert tudtam, hogy jó lesz.
Mindig büszke voltam erre a határozottságra – de egészen az elmúlt év végéig volt egy olyan terület, ami kivétel volt. Éppen ez az egy dolog hiányzott még az általam annyira vágyott „teljes szabadság” eléréséhez – ez az egy dolog pedig az alkalmazottból vállalkozóvá válás kiugrása.
Mi gátolt meg ebben? Ugyanaz az érzés, ami sokunkat megakadályoz egy-egy döntés meghozatalában – a félelem.
Az a hiedelem, hogy csak úgy vagyok biztonságban, ha alkalmazott vagyok, és a vállalkozói lét bizonytalan – olyan mélyen gyökerezett, hogy tudtam, hogy az élet egyéb területén is gátolja, hogy teljesen szabad legyek, mégsem tudtam legyőzni. Hónapok óta tudatosan építem a vállalkozásom, de a „megfelelő pillanat” a váltásra mégsem akart eljönni.
Vajon miért? Mert NINCS megfelelő pillanat. Ha minden másban sikerült ezt elengednem, rábíznom magam a belső intuíciómra és LÉPNI, éppen ezen a területen miért nem? Mert a legősibb és legerősebb félelem akadályozott ebben.
Hogyan sikerült mégis?
Főleg a maximalizmusom miatt. Több új munka volt már kilátásban, és éreztem, hogy bár nem egyedül dolgozom a cégben, az új ügyfelekhez egy jó ideig az én tudásom és jelenlétem fog kelleni, és ezt nem tudom majd csinálni munka mellett, úgy, hogy mindkét helyen a maximumot nyújtsam. Az ügyfeleknek szükségük van arra a pluszra, amit a munkámban tudok adni. Az élet adta a lehetőségeket, nekem pedig döntenem kellett. MOST.
Rájöttem, hogy sosem jön el a „megfelelő pillanat” a váltásra, amit annyira vártam. Nem volt választásom. Meg is szűnt bennem minden félelem.
Nincs védőháló, és mégis van, de nem „biztos havi fizetés” formájában. Mert közben észrevétlenül mögém álltak a barátaim.
- Az ügyvéd, aki mindig ott van a háttérben, ha jogi segítség kell, és maximálisan bízhatok benne.
- A Motivátor, aki már alig várja, hogy együtt dolgozzunk, és én is 🙂
- Laci, akinek az első mondata ez volt: „Bátor vagy, és rám mindig számíthatsz”.
- Szilvi, aki töretlenül hisz bennem és együtt építjük majd a közös üzletünket – mert ott is szükség van rám.
És elkezdtek jönni az új megbízások is. Nem kételkedem abban, hogy ez az én utam.
De ehhez előbb meg kellett hoznom a Döntést, a félelmeim ellenére.
Te milyen döntést halogatsz? Mi gátol meg benne, hogy akár holnap elkezdd járni a saját utadat? Mert NINCS „megfelelő pillanat”.
2021. 02. 14.