Új év – új könyvelő – váltani sosem késő!

“A jó munkát meg kell fizetni, a rosszat pedig kétszer” – ugye te is hallottad már ezt a mondást? 

Hogyan találtam az új ügyfelem cégében több, mint 2 millió forintot, amit el tud költeni adóra, járulékokra?

Hogyan lehet egy teljesen szakmaiatlan, csapnivaló munkát kijavítani?

DÜH, BIZONYTALANSÁG, FRUSZTRÁCIÓ a könyvelés miatt – ennek nem kell így lennie!

Még november elején keresett meg egy saját szoftvert fejlesztő cég vezetője, hogy szeretne könyvelőt váltani.

Gyorsan tudtunk időpontot egyeztetni, és a beszélgetésünk során a következőket mondta el:

  • a könyvelője és közte hónapok óta nincsen kommunikáció
  • azt sem tudja, mikor, mennyit és hová kell utalnia
  • mikor ezt megkérdezte, goromba elutasítást kapott, hogy “minden hónapban ugyanannyi, minek küldözgesse”
  • több fizetési felszólítás, sőt végrehajtás érkezett már hozzá, mikor ő mindig mindent fizet
  • a 2021-es beszámoló 2022. októberében készült el május helyett.

Összességében úgy érzi, hogy baj van, és szeretné biztonságban érezni magát.

Gyorsan el is kezdtük a közös munkát, és a következők derültek ki:

  • az adószámlán jelenleg is tartozás van, amit gyorsan rendezni kellett
  • a bevallások hiányoztak az előző időszakra, amit pótolni kellett.

Ahogy az első “tűzoltás” megvolt, és kezdtünk mélyebbre ásni, kiestek a csontvázak a szekrényből.

  1. Kiderült, hogy az ÁFA visszaigénylő pozíciót nem használták ki, és közel 1 M Ft ÁFÁT tudunk majd visszaigényelni, ami 2019!!! óta nagyvonalúan hevert a könyvelésben.
  2. További nyomozás során kiderült, hogy a főkönyv – adószámla nem egyezik, így további 1 M Ft ÁFA visszaigénylésére nyílt lehetőség, amire eddig senki nem figyelt, a könyvelő nemes egyszerűséggel “elfelejtette” bevallani.
  3. A 2021. évet átnézve rájöttünk, hogy jó néhány bejövő számla nem volt könyvelve, a bankkivonatok szintén, így még nagyjából 500 e Ft adót “találtunk”.

AZ EGYENLEG:

  • 2,5 M Ft adó visszaigénylés
  • a 2022. évet hanyagság miatt teljesen újra kell könyvelni
  • A 2021. év hibái miatt 3 oszlopos beszámolót kell készíteni, mivel a beadott beszámoló nem biztosítja a megbízható, valós összképet- de ez nekünk nem okoz problémát, így neki sem fog.
  • Tiszta lappal, nyugodtan kezdheti a 2023-as évet, a könyvelés miatt nem kell aggódnia.

Az ügyfelemmel természetesen madarat lehetett fogatni a jó hír hallatán, ugyanakkor rémisztőnek érzi, hogy ilyen hanyag munkát adott ki a könyvelője a kezéből, és így kezelte az ő cégét, amiben minden munkája benne van.

De honnan tudhatja bárki, hogy nálunk ilyen nem fordulhat elő?

Természetesen mi is emberek vagyunk. Nem vagyunk tökéletesek, de ha bármilyen apró hiba előfordul, észrevesszük és azonnal javítjuk.

Mi a garancia a jó könyvelőre, és honnan tudhatod, hogy biztonságban vagy?

  1. Szakmai tapasztalat – 17 éves gazdasági vezetői és szakmai múlt van mögöttem olyan cégeknél, mint a Netpincér (Foodpanda), a Forest Papír cégcsoport, vagy a Tatabánya Erőmű. Ha ránézek egy főkönyvi kivonatra, megmondom, hogy van-e hiba, és ha igen, hol van.
  2. Kontroll pontok – megvannak azok a kontroll pontok, amiket évtizedek óta használok, és ezekkel ki tudjuk szűrni a hibákat.
  3. Kommunikáció – kérünk, kérdezünk, kérünk, kérdezünk, és nem állunk le addig, míg nem jók a számok.

Mire figyelj? Mik azok az intő jelek, amik azt mutatják, hogy váltani kell?

  1. Nincs kommunikáció – minden hónapban utalási listát küldünk, előre jelezzük a fizetendő adókat – ha ez nincs, nagyon rossz jel!
  2. Éves zárás – fogalmad sincs, mi van a mérlegben, sosem kaptál egy vevő-szállító, vagy egy tárgyi eszköz leltárt? Szintén nem jó jel.
  3. Ha kérdezel, nem kapsz választ vagy ha igen, még neki áll feljebb? 

Sajnos ezek nagyon gyakoriak, de ennek nem kell így lennie!

Sosincs késő váltani, év közben is zökkenőmentesen megoldjuk!

Csak egy e-mail távolságra vagy a biztonságtól. Keress bizalommal!